A fém építészeti alkalmazása nagyon régre nyúlik vissza. Főként díszítésként, párkányok, erkélyek, oszlopok és lépcsők bevonataként, esetenként fő anyagaként jelent meg. A fő hatást minden esetben nemesfémekkel érték el, azonban a kevésbé kiemelendő épületeknél megfelelőbb volt például a réz. Manapság sincs ez másképp, hiszen az építészet tetemes részét üveg-fém, és kő-fém kapcsolatok teszik ki. Régen kizárólag az arany, az ezüst és a réz hármasát használták, ma már viszont a megfelelő bevonatokkal ellátott vas és acél vált a fő anyaggá.
Bevonatok nélkül a fémek elterjedése erősen megtorpant volna, hiszen a rozsdásodás, a réz esetében a patina kialakulása, mind csökkentették az anyagok felhasználhatóságát. A most alkalmazott bevonatok viszont nemcsak az előzőeknek állnak ellen, hanem a különböző savaknak és vegyszereknek is. A rozsdamentes acél elterjedése mindennek köszönhetően megállíthatatlan volt.
Több kísérlet is volt a megfelelő ötvözet kialakítására, az új acél azonban még nagyon kemény volt és megmunkálása sok fáradságot és költséget kívánt. Csak hosszas kísérlet után sikerült az új ötvözet tulajdonságait megállapítani és különleges eljárásokkal megmunkálhatóságát és ipari méretben való alkalmazását lehetővé tenni. A kifejlesztésben hatalmas részt vállalt a Krupp-cég, mely az anyag kikísérletezését követően 1928-ban Düsseldorfban elsőként is alkalmazta. Méghozzá a cég által rendezett kiállítás csarnokának felépítésekor.
Napjainkban a rozsdamentes acél a multinacionális ipar jelképévé vált. Csillogása a monumentalitás és a hatalom megtestesítője. Az építőipar, a belsőépítészet és még nagyon sok iparág egyszerűen elképzelhetetlen lenne nélküle.
