A gyermekek szobája általában egészen addig egy mesebeli dzsungel, amíg iskolába nem kezdenek járni. Az iskola általában mindig átalakításokkal jár a gyermekszoba tekintetében. Ekkor általában a felújítás gondolata a szülők fejében még csak egy íróasztal elhelyezéséig jut, viszont hamarosan kiderül, a gyermekeknél általában komolyabb változásokról van szó.
Hiszen ami addig aranyos volt, az egy nagyfiúnál már sokszor nagyon hirtelen cikivé válik. Ahogy a kicsi egyre közelebb kerül a serdülőkorhoz, úgy egyre jobban vágyik egy saját kis birodalomra, ahová bármikor el tud vonulni. A bútorok elrendezése igény- és szobafüggő, de nagyon jó ötleteket találhatunk a gyermekbútorokkal is foglalkozó áruházakban.
Nagyon jó, ha mindig előre gondolkozunk és már a gyermek pici korában olyan bútorokat igyekszünk választani, amik a későbbiekben is jók lehetnek. Például semlegesebb színű darabok, kihúzható ágyak, cserélhető fogantyús tárolók. Amennyiben nem voltunk ennyire előrelátóak, legalább most legyünk azok és válasszunk olyanokat, amik már akár egyetemista korig megfelelőek lehetnek.
Tehát mindig legyen elsődleges a praktikusság és a használhatóság. A bútorok semlegességét ellensúlyozhatjuk kezdetekben a díszítéssel, például a festéssel, textilekkel és egyéb kiegészítőkkel. A kisiskolások esetében az ágy már lehet felnőtt méretű, azaz 200 centiméter hosszú. Az íróasztal elhelyezését tekintve, ha megoldható, legyen térbenyúló, mert akkor a szülők és a barátok is oda tudnak ülni köré. A harmadik legfontosabb dolog a tárolás, hiszen ebben a korban még ott lesznek a gyermekjátékok, de mellettük megjelennek a felnőttesebb dolgok is, például tanszerek, műszaki cikkek stb. A tervezésben nagy segítségünkre lehet egy méretpontos rajz, mert így teljesen átláthatóvá válik a legideálisabb bútorelhelyezés és térkialakítás.


